Portál hírei

Szeniorok számítástechnikai iskolája

Fő Igazgató írta időpontban

3 csoportban elindult a kezdő informatikai kurzusa szenior hallgatók számára. A képzés október közepétől december közepéig tart. 

az eTanoda programja

Fő Igazgató írta időpontban

Feltámadt csipkerózsika álmából a KERNEL Elektronikus Oktató Központ. A "feltámadás" egyrészt technikai jellegű, a rendszer megkapta a Moodle legújabb 3.0-s "motorját", másrészt tartalmi. Az "új" portálon, megjelent egy új kurzus kategória (ELTE tanoda vagy rövisebben eTanoda), amelyben remélhetőleg hamarosan új kurzusok jelennek meg az ELTE hallgatóinak közreműködésével. Várjuk minden érdekelt közreműködő és érdeklődő szemlélő (tanuló, tanár, kurzuskészítő stb) észrevételét, javaslatát, kritikáját a kurzusok témájával , tartalmával kapcsolatban. Sőt, örömmel fogadjuk önkéntesek jelentkezését a kurzusok és a kapcsolódó egyéb tartalmak kialakításához, feltöltéséhez, teszteléséhez, javításához, szépítéséhez. 


Felvehető kurzusok

Ebben a kurzusban Moodle-nek, Maharának és társaiknak a gyakorlatban történő használatát sajátíthatja el

  • Okos eszközök használata, funkciói
    • Wifi beállítása (alapbeállítások áttekintése) 
    • Szinkronizálás asztali géppel 
    • Levelezés beállítása, felhőtárhely beállítása 
    • Google Play Áruház, Apple Store használata 
    • Alkalmazások letöltése, telepítése (ingyenes és fizetős) 
    • Naptár beállítása, tevékenységek rögzítése (szinkronizálás) 
Elsajátítja az internethez csatlakozást, tájékozódást (böngészés). Megismeri az internetes veszélyek elhárítását. Képes lesz a képzés során használni az okoseszközét (okostelefon, tablet, stb.). Megtanulja az alkalmazások működtetését, beállítási lehetőségeket, vásárlást, fizetést, levelezést, kommunikációt. Megismeri a hang és video hívásra alkalmas szolgáltatásokat, ezek alapvető funkcióit.
  • Ügyfélkapu, eKözszolgáltatások és egyéb ügyek intézése online
    • Ügyfélkapu – magyarorszag.hu / e-személy, e-aláírás 
    • Szolgáltatóknál elérhető online ügyintézés
    • Egyéb ügyek: pályázatfigyelő oldala, üdülési pályázatok
    • Álláskeresés interneten keresztül
    • Bankkártyás fizetés
    • Mobilbankolás 
    • Szállásfoglalás, repjegy vásárlás, online bevásárlás (Tesco, Auchan, stb.) 
    • Vásárlás a neten (és mindenféle regisztrációk)
    • Utazás (BKK, vasút, taxi)
    • Utazás (szálloda)
    • Színház, mozi, egyéb programok
Megtanul tájékozódni az elektronikus közigazgatás területein belül. A felmerült problémákkal kapcsolatosan tudni fogja, hogy az e-közigazgatás rendszerében melyik közszolgáltatási területre lehet szüksége. Készség szinten elsajátítja az ügyfélkapu rendszerrel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyek segítségével képes lesz az ügyfélkapu segítségével a magyarorszag.hu portál használatára, onnan adatgyűjtésre és az ügysegéd alkalmazásával ügyek intézésére. Elsajátítja az egyéni adóbevallással, e-bankolással, ügyek intézésével kapcsolatos ismereteket.

3. modul: tematikus informatika 

  • Szövegszerkesztés:
  • Hivatalos levél (Meghatalmazás, Kérelem, Kérvény, stb,)
  • Mintadokumentumok keresése, letöltése, átalakítása, személyre szabása
  • Könyv, jegyzet írásához használt, kiegészített képek, táblázatok beillesztése, formázása
  • Táblázatkezelés
  • Alapvető műveletek ismertetése
  • Mire használhatjuk otthon az Excelt (üzemanyagkalkuláció, nyaralás tervezés, bevétel-kiadás tervezése, nyilvántartása stb.)
  • Ehhez szükséges képletek, függvények, cellaműveletek ismertetése
  • Egyszerű formázási műveletek
  • Prezentáció készítés


1. modul:  Általános 

Ismerkedés az eszközökkel (PC, okostelefon, tablet)

Asztali számítógép

  • Mappakezelés (létrehozás, törlés, másolás), tömörítés (fájlok és mappák ki- és becsomagolása)
  • Általános internet használat (alapvető hálózati beállítások, wifi beállítás, titkosítás, stb.)
  • E-mailezés (e-mail cím készítés, regisztrálás, levelező programok beállításai)
  • Vírus- és SPAM szűrés + Reklámszűrés (ingyenes és fizetős szolgáltatások)
  • Felhő szolgáltatások megismerése és használata (Google Drive, Microsoft OneDrive, Dropbox, stb.)
  • Ügyfélkapu – magyarorszag.hu / e-személy, e-aláírás
  • Bankkártyás fizetés

Okostelefon / tablet

  • Wifi beállítása (alapbeállítások áttekintése)
  • Szinkronizálás asztali géppel
  • Levelezés beállítása, felhőtárhely beállítása
  • Google Play Áruház, Apple Store használata
  • Alkalmazások letöltése, telepítése (ingyenes és fizetős)
  • Naptár beállítása, tevékenységek rögzítése (szinkronizálás)
  • Mobilbankolás

2. modul: szórakoztatás

  • Fotózás
  • Szinkronizálás (tartalmak, képek áttöltése)
  • Fotószerkesztés, filterek használata
  • Kép- és videószerkesztés
  • Közösségi oldalak és közösségi funkciók (Facebook, blog, chat stb.)
  • Skype, Viber, Whatsapp (snapchat), Instagram
  • Youtube, online TV vagy rádió, streaming szolgáltatások (pl.: Ustream)
  • Gyerekzár a gépre (hogyan tilthatok bizonyos tartalmakat az unokák elől)
  • Szállásfoglalás, repjegy vásárlás, online bevásárlás (Tesco, Auchan, stb.)

3. modul: tematikus informatika 
  • Szövegszerkesztés:
  • Hivatalos levél (Meghatalmazás, Kérelem, Kérvény, stb,)
  • Mintadokumentumok keresése, letöltése, átalakítása, személyre szabása
  • Könyv, jegyzet írásához használt, kiegészített képek, táblázatok beillesztése, formázása
  • Táblázatkezelés
  • Alapvető műveletek ismertetése
  • Mire használhatjuk otthon az Excelt (üzemanyagkalkuláció, nyaralás tervezés, bevétel-kiadás tervezése, nyilvántartása stb.)
  • Ehhez szükséges képletek, függvények, cellaműveletek ismertetése
  • Egyszerű formázási műveletek
  • Prezentáció készítés

Szociális Szövetkezet megalapításának lépései Szécsény Kistérségben

Úton az információs társadalom megismerése felé

Kezdő felhasználók, illetve kezdő felhasználókat oktató mentorok részére kidolgozott tananyag. A tananyag felnőttek részére ajánlott, a tananyagban szereplő példák, tartalmak okán. Fiatalabbak számára az alaptanfolyam másik változatát ajánljuk.
Első osztályos gyerekek számára az informatika területén az alap készségek elsajátítására szolgál ez a kurzus. Sok hasznos honlappal ismerkedhetnek meg.
Linux tanfolyam